A süvítő decemberi szélben Mark Dourdan nyomozó bosszúsan szorította fejéhez elegáns kalapját, miközben gondolatai a „Sakkos Gyilkos” körül jártak. Hónapok óta üldözte, de a „Sakkos” folyton egy lépéssel előrébb járt. Amíg Mark nem kapja el a „táblás bűnözőt”, nem utazhat haza szüleihez Texasba, pedig édesanyja karácsonyi pulykájának illatát már az orrában érezte.
A férfi utálta a telet, s mikor belépett a meleg lakásba, rögtön jobban érezte magát. Kabátját a fogasra akasztotta, átöltözött, leült a fotelba, és elővette az aktákat. Megborzongott. A sorozatgyilkos brutális kegyetlenséggel végzett áldozataival, akiknek torkába mindig egy világos sakkfigurát rejtett. A nyomozó észrevette a kollégáitól kapott Mikulás-zoknit a földön. Felemelte, kivett belőle egy cukorkát, majd gondosan kicsomagolta. Eszébe jutott, hogy gyerekkorában édesapjával ilyenkor mindig kívántak valamit. „Azt kívánom, valaki segítsen nekem kézre keríteni ezt a…” Dourdan nem találta a megfelelő szót, inkább szájába tette a narancssárga édességet és csendesen elszopogatta.
Egyszer csak kopogtattak. A férfi meglepődött, nem várt vendéget. Kinyitotta az ajtót. A lábtörlőjén egy jól öltözött, őszes, bajuszos, szakállas úriember állt.
– Jó estét, Dourdan nyomozó!
– Jó estét, Uram, miben segíthetek?
– Én jöttem segíteni Önnek.
– Nekem?
– Igen. Megmondom, hogyan adjon mattot a „Sakkosnak”.
Volt valami furcsa az öregúrban. Szigorúnak látszott, a ruhája pedig… nos, igen a ruhája ódivatúnak, ennek ellenére kifinomultnak tűnt.
– Bemehetek?
– Igen, persze, fáradjon beljebb – mondta kissé zavartan Dourdan.
– Van táblája?
– Tessék?
– Sakktábla, amin bábuk vannak.
– Azt hiszem, valamelyik fiók mélyén lapul egy.
– Akkor szedje elő gyorsan, nincs sok időnk.
Mark úgy döntött, tesz egy próbát az idős, ismeretlen férfival, mert ha tényleg tud valamit, akkor a segítségével talán közelebb kerülhet a gyilkoshoz. A faragott tábla a komód legalsó fiókjának legmélyén lapult. Dourdan elővette a játékot, szétnyitotta, az asztalra tette, és felsorakoztatta a fekete-fehér seregeket.
– Gyönyörű – mondta elismerően az idegen.
– Valaha mester szerettem volna lenni, de miután nagyapám meghalt, többé nem játszottam.
– Pedig a sakk nemcsak játék, hanem egy sportág, mindenekelőtt életforma. Stratégia, mely karbantartja a memóriát, lelket. Kapcsolat két ember között. Kérdés és válasz. Lépések variációja, összefüggések halmaza, kiszámítható matematika. Ha csak a nyomozók fele sakkozna rendszeresen, akkor a hasonló sorozatgyilkosoknak esélyük sem lenne.
Hirtelen megcsörrent Mark mobilja.
– Halló!
– Dourdan nyomozó?
– Ki beszél?
– A „Sakkos Gyilkos”. Szeretne elkapni engem? Kapcsolja be a számítógépét. Az e-mail fiókjában talál egy linket. A játszma elkezdődött. Ha elveszti, a velem szemben lévő házban élők meg fognak halni.
– Ha nyerek?
– Ha nyer – bár kétlem –, kap egy részletes beismerő vallomást. Ja, és nyomozó, van öt perce folytatni a játékot, különben holnap reggelre lesz négy újabb hullája!
Mark a számítógéphez rohant. Egy perc múlva már a virtuális sakktáblát bámulta.
– Mondja, fiam, mi a kezdőlépés? – kérdezte az idős vendég.
– Világossal kezdett, gyalog e4-re.
– Lépjen gyaloggal e6-ra! Tegye mindig azt, amit mondok! Bízzon bennem! Mi a következő?
– Világos gyalog d4-re.
– Menjen gyaloggal d5-re!
– Világos huszár c3.
– Gyalog c5…
A férfi csodálattal nézett az öregúrra, aki a táblán a lépéseknek megfelelően tologatta a bábukat, míg közben ő a számítógépen végrehajtotta a kapott utasításokat.
– Világos futó e2.
– Huszár f6.
– Világos gyalog üti c5-ön a sötét gyalogot.
– Futó e6.
– Világos huszár üti e6-on a futót.
– Gyalog üsse e6-on a huszárt!
Furcsa, de kellemes bizsergés futott át Dourdan hátán. Teljesen beleélte magát a játszmába.
– Világos futó g4.
– Vezér d6…
A titokzatos vendég ellentmondást nem tűrő hangon mondta tovább a soron következő lépéseket.
– Bástya üsse f6-on a futót!
– Világos bástya „a” vonalról d1-re.
– Futó üsse c3-on a huszárt!
– Világos gyalog üti c3-on a futót.
– Vezér üsse c3-on gyalogot!
A szoba egyre jobban kihűlt. A nyomozó tisztán emlékezett rá, amikor hazaért, feltekerte a termosztátot 22 fokra, ám a fűtés volt a legkisebb gondja.
– Világos bástya üti d5-ön gyalogot.
– Huszár d4.
– Világos vezér g5.
– Bástya üsse h3-on futót!
Felpörögtek az események. Az idős férfi határozottan lépegetett a táblán.
– Világos vezér üti g3-on a vezért.
– Huszár e2, sakk!
– Világos király h1.
– Huszár üsse g3-on vezért, sakk!
– Világos király g1.
– Huszár üsse f1-en a bástyát!
– Világos gyalog üti h3-on a sötét bástyát.
– Huszár d2-re. Így lépéselőnybe kerültünk a tisztjeinkkel – mondta a rejtélyes látogató.
– Feladta! Veszített! – kiáltott fel önfeledt örömmel Mark.
– Nem, fiam, hagyta magát nyerni. Ez a játék csak arra kellett, hogy a „Sakkos” megtudja, méltó ellenfélre lelt-e Önben.
– Ön biztosan sakkmester.
– Imádok játszani. Nekem a sakk olyan, mint amikor zenét komponálok. Mielőtt megkérdezi, zeneszerző vagyok. Magyar operákat hangszerelek.
– Ön magyar?
– Igen.
– Akkor jó messziről utazott ide.
Közben a nyomozó tekintete egy pillanatra a számítógépre tévedt.
– Köszönöm a segítségét Mr…
Visszafordult, hogy megkérdezze a vendége nevét, de – mint aki soha nem is lett volna ott –, nyom nélkül eltűnt.
Hajnalodott. Dourdan az e-mailben megadott címre az erősítéssel egyidőben ért oda. A „Sakkos Gyilkos” holtan feküdt a padlón. Mellette a borítékban a kézzel írt részletes vallomása, az asztalán pedig a sakktáblája, amin egy elfektetett világos király hevert.
A helyszínelés után a nyomozó betért a rendőrkapitányságra, és a következő szavakat ütötte be a keresőbe: „magyar zeneszerző, opera, sakk”.
***
Lent délen, Texasban a Dourdan család tagjai mindig együtt ünnepelték a karácsonyt. A fa alatt rengeteg ajándék sorakozott. A gyerekek izgatottan, ugrásra készen vártak.
– Előbb mindenki vegye elő a Mikulás-zokniját, szedjen ki egy csokigolyót, és kívánjon valamit! A kívánság teljesülni fog – mondta Mark nagybácsi.
– Nem is igaz! – kiáltott dacosan az ötéves Grace.
– Hidd el, kicsim, bizony valóra válik! Van, amikor egyenesen a mennyországból érkezik hozzá a segítség. Most pedig bontsátok ki a csomagokat!
A gyerekek zsivajától nem értették egymás szavát a felnőttek. Inkább megölelték egymást, s boldogan nézték, ahogy a ház padlóját belepi a sok, széttépett színes csomagolópapír.
Később a másik szobában Dourdan asszony behelyezte a fiától kapott CD-t a lejátszóba. Mark közben az ajtófélfát támasztotta. Meghatódottan figyelte, amint édesanyját magával ragadják a felcsendülő zene hangjai.
– Gyönyörű! – sóhajtott csillogó szemmel Ellie Dourdan.
– Ezt az operát egy magyar zeneszerző, Erkel Ferenc írta, aki korának egyik legtehetségesebb sakkozója is volt. Apa, egy játszma? Hazahoztam nagyapa tábláját.
– Te mióta sakkozol, fiam?
– Amióta egy tiszteletreméltó férfi újból megtanította nekem, hogy a sakk nemcsak játék.
(Készült: az „Erkel emlékév” alkalmából, Pécs, 2010. augusztus 26.)