2019-05-22 18:00:49
Megjelent Marcell című, kisfiammal közösen írt novellánk az Új Galaxis fantasztikus-tudományos antológiasorozat 22. számában.
https://imgur.com/uvkwDEP
Önéletrajz

A legnehezebb dolog számomra az, ha önmagamról kell beszélnem. Hogy miért? Furcsán hangzik, de ebben a témában nem vagyok "a szavak embere".
Siklóson születtem, 1979. november 17-én. Általános iskolai tanulmányaimat a villányi iskola első kéttannyelvű osztályában végeztem. Tizenhárom évesen verseket kezdtem el írni. 1994-ben felvételt nyertem a pécsi Leőwey Klára Gimnázium Német Nemzetiségi Tagozatára. A versírást a gimnáziumi éveim alatt is folytattam.
1998-ban egy pályázati felhívás hatására megírtam életem első német nyelvű elbeszélését, mellyel harmadik helyezett lettem. 1999-ben a pályázatnak és sok embernek köszönhetően, tagja lettem a Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetségének (VUdAK). Innentől kezdve főleg német nyelven írtam.Alkotásaim többször megjelentek a Neue Zeitung hetilapban és Signale című mellékletében.
2000 és 2005 között a főiskolai tanulmányok és magánéleti gondjaim miatt alig született néhány vers és elbeszélés. 2005-ben Vihar (Gewitter) című elbeszélésem megjelent az Erkenntnisse 2000 című antológiában. 2007-ben csatlakoztam a miskolci Irodalmi Rádió szerzői táborába, és azóta újból magyar nyelven is írok.
Végzettségek, tanfolyamok:
1998 Kétnyelvű (magyar-német) érettségi
1998 Felsőfokú, C típusú német nyelvvizsga
1998 Számítógépes szoftverüzemeltető tanfolyam
2000 Mérlegképes könyvelő tanfolyam
2006 Mérnök-informatikus diploma
Köszönet
Ezúton szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik segítették, segítik hosszú utam ebben az életben. Köszönöm a villányi nevelőknek, a leőweys tanároknak, a PTE-PMMK tanárainak, sok ismerősömnek, barátaimnak, családtagjaimnak, kortárs magyarországi német íróknak, művészeknek és lektoroknak, Szende Bélának. Akiknek már nem tudok személyesen köszönetet mondani: Rittinger Engelbertnek és Horst Lambrechtnek. Köszönöm Johann Schuth-nak, a VUdAK elnökének, az Irodalmi Rádió munkatársainak, Zsoldos Árpádnak. Köszönöm Tálas Jánosnak a tanulmányi segítségért. Köszönöm Kóródi Barbarának, akinek mindig van ideje rám. Köszönöm Bécsi Rolandnak, aki nélkül ez a honlap nem jöhetett volna létre. Köszönöm a szüleimnek, a nagymamámnak és nem utolsósorban Tancsik Zoltánnak, aki nélkül ma nem tartanék ott, ahol most.