Látogatók száma:
6122
2021-12-07 12:14:02 Megjelent a zsűrinyertes A tükör túloldalán című novellám a Válaszutak című novelláskötetben (Holnap Magazin) https://webaruhaz.holnapmagazin.hu/product/valaszutak-elorendelheto/
2019-05-25 00:08:14 A Férfiak nélkül című novellám bekerült a 2019-es Zsoldos Péter-díj jelöltjei közé: https://zsoldosdij.avana.hu/jeloltek-2019/ A novellát a Galaktika Magazin 335-ös számában lehet elolvasni: https://galaktikabolt.hu/szerzo/czovek-andrea/
2019-05-22 18:12:51 Minden, ami friss, megtalálható a szerzői oldalamon a Facebookon itt: https://www.facebook.com/czovekandrea.mabtee/
2019-05-22 18:12:05 Megjelent az "Embernek maradni" című sci-fi novellám (Asztrovarjú univerzum) az Új Galaxis antológiában: https://imgur.com/X2J364l https://imgur.com/iBDN2GP Megvásárolható itt: http://www.kodexnyomda.hu/1205/uj-galaxis-23.html
2019-05-22 18:05:58 Férfiak nélkül - Exodus című novellámmal megnyertem a 2015-ös Preyer Hugo díjat, amit novemberben a HungaroConon vehettem át. Eredményhirdetés és képek itt: https://preyer.avana.hu/index.php/aktualis/2015-evi-palyazat-eredmenye/ https://preyer.avana.hu/index.php/a-dij-tortenete/
2019-05-22 18:04:48 A Lidércfény pályázatán sikeresen szerepelt a Lusitania elsüllyedésével kapcsolatos novellám, ahol a süllyedő hajón egy nyomozó üldöz egy sorozatgyilkost. https://imgur.com/QjrLT80 https://imgur.com/knJd5Pm https://imgur.com/pEqqp2n
2019-05-22 18:00:49 Megjelent Marcell című, kisfiammal közösen írt novellánk az Új Galaxis fantasztikus-tudományos antológiasorozat 22. számában. https://imgur.com/uvkwDEP

Próza

I: Mire lehull az első hó
2010-10-03 14:49
Hason, ruhátlanul feküdt az ágyon. A hosszú évtizedek alatt megfakult a bőre. Az arcán megjelent mély barázdák őt még sármosabbá tették, míg engem elcsúfítottak. Szerettem volna tudni, mire gondol, de nem láthattam a fejébe. A férfi gondolkodásmódot amúgy sem nekem találták ki, pedig oly sokszor képzeltem magam a helyébe. Persze kevés sikerrel…
A kezdeti idők gyakori, hangos hancúrozásai a gyerekek születése után csendes légyottokká halkultak. Az évek gyorsan teltek, az egyre ritkuló szerelmes órák kellemes, ámde kimerítő időtöltéssé változtak.
Többször mondogatta:
– Ha választhatnék, a karjaidban szeretnék meghalni.
Ilyenkor mindig meghökkentem, és az egyik alkalommal megkérdeztem:
– Mi lenne velem nélküled?
– Erős nő vagy, majd kitalálsz valamit – mondta akkor halvány mosollyal a bajsza alatt.
Kissé sápadtnak tűnt, mikor a franciaágyban a hátára fordult. Szeme sejtelmesen csillogott.
– Adsz nekem egy pohár vizet? Nagyon kiszáradt a szám.
– Máris hozom a gyógyszereiddel együtt.
Magamra öltöttem a hálóköntösömet, s a fürdőszoba felé vettem az irányt.
Az ellenségem, a tükör kíméletlenül mutatta a valóságot. Bőröm hamvas fiatalsága az idővel bizony tovaszállt. Hirtelen mintha megérintette volna valaki a vállam.
"Gyönyörű vagy. Szeretlek."
Megfordultam, egyedül álltam a fürdő közepén.
A konyhában hűvös ásványvizet töltöttem egy pohárba, és a gyógyszerekkel együtt a hálószobába vittem.
– Ülj fel, itt a vized! Most már nem kellene elaludnod.
Melléfeküdtem. Gyengéden simogatni kezdtem, hátha felébred, de meg se rezzent.
– No, kelj már fel, ne kéresd magad!
Megcsiklandoztam az orra hegyét, reméltem, majd megijeszt úgy, ahogy szokott.
Önkéntelenül a verőerére tettem a kezem: nem lüktetett. Mellkasára tapasztottam a fülem, hátha meghallom szívdobbanását. Percekig tartott, mire rájöttem, nincs már mit hallanom.
– Nem hagyhatsz itt, még nem!
A könnyfátyolon keresztül arca elhomályosult, majd egy pislantás után ismét élessé vált.
"Számtalan pofont kaptál az Élettől, de mindig felálltál és továbbléptél – hallatszott hátulról egy ismerős suttogás."
Végigfutott a tekintetem a meztelen testén.
Így mégsem láthatják meg! Fiókjából kivettem a pamut gatyáját, és előkerestem a halványkék alapon sötétkék-csíkos pizsamáját, amit én csak „öregapi-ruhának” neveztem. Sokáig tartott, míg felöltöztettem. Átfutott az agyamon, hogy mindjárt az ünneplős öltönyét is ráadhattam volna. Feje alatt megigazítottam a párnát, kezét összekulcsolva a mellkasára tettem, és betakargattam.
A fotelbe roskadva, telefonnal a kezemben percekig magam elé meredtem.
"Mindig rád kell várni! – korholt csendesen."
Céltalanul keresgéltem a telefonszámok között.
"A gyerekeket hívd fel!"
Megállt az idő. A mobiltelefon az ölembe hullott, ujjaim nem akartak engedelmeskedni.
"Asszony!"
Összerezzentem. Felkaptam a mobilt, gyorsan kikerestem a fiam számát, majd elhadartam neki, mi történt. Miután befejeztem a beszélgetést, nem tudtam, mit tegyek.
– Most mi lesz velem?
"Írni fogsz, ahogy eddig. Írj egy regényt az életünkről. Mutasd meg a világnak, hogy igenis létezik holtig tartó szerelem, és ha lehet, ne az álneveden írd, mint azokat a rózsaszín szirupos könyveidet szoktad. A saját neved szerepeljen rajta!
A fotel mellett a kisasztalon egy verses antológia hevert. Könyvjelzővel megjelölte azt az oldalt, amelyet utoljára olvasott." Fellapoztam, és a jobb oldalon egy háromsorost találtam, mely így szólt:

„Jéggé válik az illatos harmat
az elmúlás rohan át a dombokon
Vajon lesz-e még tavasz?”

(Pécs, 2010. május 9.)

Felugró