Lassan, elmélkedve jártam a kövekkel kirakott úton a sétakertben. A kaijú-siki csodálatos látványt nyújtott éjjel. A kanyargós patak felett átívelő hídon megálltam, hogy gyönyörködjek a nyugalmat árasztó vízben, hallgassam ritmikus csobogását, amikor…
– Michiyo, Michiyo, gyere ide!
– Ki az? – kérdeztem kissé megijedve.
A hang irányába fordultam. Egy árnyékot pillantottam meg a juharfák között.
– Michiyo, csak bátran, én vagyok!
– Sensei Ryou? – kérdeztem meglepetten.
Furcsállottam az agg tanító megjelenését ilyen kései órán. Kissé esetlenül közelebb mentem hozzá, megtartva az illő távolságot.
– Michiyo, figyelj rám! Megtudtam, Nakazawa Kabikusai meg akarja ölni az apádat. Rájött, hogy Koizumi-szan nem fog téged feleségül adni hozzá, hiába követelőzik. Viszont, ha nem marad egyetlen férfi sem a családodban, aki megvédjen, kérheti Tokugawa Ieyasu sógunt, engedélyezze a házasságot.
– Gyűlölöm!
– Tudom, gyermekem. Apád most beteg, nincs ereje kézbe venni a dolgokat, különben már megtette volna. A szamurájok éjjel-nappal őrzik, de Nakazawa túl jó, és ha valakit meg akar ölni, meg is teszi.
– Megmérgezem.
– Már próbáltuk ezt is, nem sikerült. Inkább kapja meg, amit akar. Kérj titkos találkozót tőle! Elmész hozzá, megígéred, hogy a felesége leszel. Készítesz neki egy teát, majd… használod ezt!
Bölcs tanítóm kinyújtotta felém a kezét, s tenyerében egy picike fadobozka lapult, mely rendkívül éles pengét rejtett. A sárkány nyelve, hallottam már róla.
– Gyere velem! Elhívtam a sógun egyik ágyasát, Obana kisasszonyt. Meg fog tanítani téged néhány praktikára.
***
Két nappal később felvettem az apró, pontszerű mintákkal teli kimonómat családunk címerével az alján. Különös gondot fordítottam a sminkemre és a hajamra is. Gyaloghintómba ültem, utasítottam a szolgákat, hogy vigyenek a város szélén lévő Demizu fogadóba, a titkos találkozó helyszínére. A fogadós diszkrét ember hírében állt. Szó nélkül a kibérelt szobához kísért, majd hangtalanul távozott.
Bent Nakazawa Kabikusai, Ayumu nagyúr szamurája várt rám.
– Nem gondoltam volna, hogy eljössz Michiyo – mondta kerülve minden formaságot. – Meglepett az üzeneted, pedig úgy tudtam, látni sem akarsz.
– Igen, valóban mondtam ilyet, de most már sajnálom.
– Ha csapdába akarsz csalni, hogy Koizumi-szan testőrei lekaszaboljanak, nem fog menni.
– Egyedül jöttem, méghozzá a bocsánatodért.
– Ennek az újabb trükknek nem dőlök be.
Úgy tűnt, Nakazawa egy szavamat sem hiszi el, s ekkor taktikát váltottam.
– A minap Obana kisasszony érkezett hozzánk látogatóba. Kétségbeesetten panaszkodott az egyik palotaőrre, aki folyton zaklatja, és nem tudta kihez fordulhatna segítségért. Cserébe, mert apám megoldást talált a gondjára, elárulta, a sógun új ágyasokat keres, és segédei engem is az edói palotába akarnak vinni, ha nem megyek rövidesen férjhez. Én nem akarom úgy végezni, mint Obana! Éppen ezért szövetséget ajánlok: hozzád megyek feleségül. Te megkapod azt a rangot, ami velem együtt jár, én pedig megmenekülök Ieyasu karmai közül. S ezért képes vagyok bármit megtenni.
– Valóban mindent megtennél? – kérdezte Kabikusai, miközben sötét vágy gyúlt a szemében.
Meghajoltam, majd megoldottam az övem, s nagyon lassan széttártam a kimonómat. Lágyan előhúztam egy legyezőt, és szemérmesen tekintettem ki mögüle. Tipegve elindultam felé, közben pedig a sárkány nyelvét észrevétlenül a számba tettem.
Nakazawa magához rántott. Fekete hajamból kitépte a hajtűt, össze-vissza tapogatott szúró eszközt keresve, és vadul csókolgatni kezdett. Egy óvatlan pillanatban, mikor a nyaka elég közel került, nyelvemmel kicsúsztattam az éles pengét az ajkaim között, és egy hirtelen fejrántással elvágtam az ütőerét. Kabikusai ellökött magától. Üvölteni akart, helyette azonban bugyborékoló hörgést hallatott. Hamar elvérzett. Gyorsan összeszedtem magam, kirohantam a gyaloghintóhoz, hogy mielőbb eltűnjek a hosteruból. Remegve vártam, mikor ütnek rajtam Nakazawa emberei, de szerencsére egy sem volt a közelben. Szívem sokáig zakatolt, akkor öltem először.
***
Meleg, reggeli fénnyel árasztotta el a szobát a felkelő Nap. Éppen erős, fűszeres szakéval kínáltam volna meg apámat, amikor a szolgák váratlanul látogatót jelentettek be. Meg sem várva a bebocsátást, Nakazawa Kabikusai lépett be az ajtón. Meglepetésemben a kötelező köszönésről is megfeledkeztem.
– Jöttem, hogy elvegyem azt, ami nekem jár – mondta dölyfösen Nakazawa.
– A lányom sosem volt a tiéd – válaszolt hidegen apám.
– Ahogy óhajtod Koizumi-szan.
Kabikusai a kimonója alá nyúlt, amikor Sensei Ryou, aki addig csendesen szemlélte az eseményeket, talpra ugrott.
– Hatashiai! – kiáltotta.
– Párbajozni akarsz, Ryou?
– Igen. Vagy megfutamít egy agg férfi kardja?
– Legyen kérésed szerint – hajolt meg gőgösen Nakazawa.
A párbaj helyszínéül a sétakertet választották. Egy aprócska, zöld tisztáson a cseresznyefák fehér virágai alatt egymással szemben, térdelő ülésben helyezkedett el a kenjutsu két mestere. Apámmal a közeli kerti pavilonban foglaltunk helyett. Közben szamurájaink és Kabikusai emberei feszülten várták a végkifejlettet.
Nakazawa támadásba lendült. Jobb kezével megragadta kardja markolatát, közben jobb lábával előrelépve féltérdelő állásba került, és ívelt suhintással agg tanítóm nyaka felé vágott. Ezzel egyidőben Sensei Ryou szintén jobb lábát előretéve, féltérdelő állásban élével felfelé, hegyével lefelé kirántotta, és bal kezével kitámasztotta katanáját, így hárítva Kabikusai halálos csapását. S míg Nakazawa fellendítette kardját, hogy előkészítse a következő vágást, addig Sensei Ryou a katana markolatával jobbra félkört leírva alulról Kabikusai torkába szúrt. Mindez nagyon gyorsan történt.
Még mielőtt további vérengzés kezdődött volna, apám felállt, Nakazawa emberei felé fordult és felemelte a kezét:
– Én, Koizumi Takumi, Edo bírója a párbajt befejezettnek tekintem. Kertemből sértetlenül elmehettek.
Kabikusai emberei meghajoltak, s szó nélkül távoztak. A Bushidót senki sem merte megszegni.
A gyűlölt szamuráj holtan feküdt a földön.
– Biztos, hogy meghalt? – kérdeztem hitetlenkedve.
– Igen – felelte apám. – Megtudtam, Nakazawa Kabikusainak volt két ikertestvére. Hárman játszottak egy embert, ezért tűnt úgy, mintha halhatatlan lenne. Az első testvért megmérgezték, a másodiknak tegnap éjjel rejtélyes módon elvágták a nyakát. Az igazi Nakazawa pedig itt fekszik előttünk. Sensei Ryou, te veszélybe sodortad a lányomat, de becsületedet Kabikusai megölésével visszaszerezted. Michiyo, engedetlen voltál, amikor az éjszaka közepén egyedül egy külvárosi fogadóba mentél, de megbocsátok neked, mert csak a családunkat féltetted, s büszke vagyok a bátorságodra. Mindazonáltal boldogabb lennék, ha inkább a varrással foglalkoznál, s nem ütnéd az orrod a férfiak dolgába.
– Ugye, nem jön többé vissza?
– Nem, lányom – lépett Edo tiszteletre méltó bírója Nakazawa holtteste mellé. – Shinde bushi wa mettani odoranai. A halott szamuráj ritkán táncol.
Felugró