Próza

A következő célpont

Fehér Hollót rémálmok gyötörték. Izzadtan dobálta magát ágyában. Felesége, Őszi Szél ijedten ébresztgette férjét. Az öreg indián magához tért.
– Még nincs vége! – zihálta.
Felkelt az ágyból, pipáját megtömte száraz dohánnyal, és kiült a szabad ég alá. A csillagok fényesen ragyogtak.
Fehér Holló meggyújtotta az összezúzott dohányleveleket. Az izzó, vörös parázs megvilágította ráncos arcát, s csendesen magában elmélkedett. Nyugalom járta át testét, és bár nem akarta, meditatív állapotba került.
Egy sziklán találta magát. Alant zöldellő völgy húzódott, melyet kristálytiszta, csobogó patak szelt ketté.
– Elbuktunk – szólalt meg Fehér Holló, anélkül, hogy oldalra tekintett volna.
– Nem, még van remény – válaszolt Vörös Sólyom. – A Nagy Szellemek gondoskodnak mindenről. A tekercs ugyan rossz kezekbe került, de nem marad ott sokáig.
A két indián hosszasan szemlélte a gyönyörű tájat. Madarak daloltak, szarvas dörzsölte agancsát a fához, friss levegő járta át a vidéket, a dohány illata…

***

Denzel Kimontot bosszantotta, hogy nem végzett elsőre tökéletes munkát. Hydra, a magyar hacker könnyedén törölte a képeket a portlandi egyetem szerveréről, de Jonathan Jackson ismerőse komoly fejtörést okozott neki. Az e-mail címe alapján azonosították a tulajdonost, ám a fiókját feltörni nem volt egyszerű feladat, ugyanis a nő rendszertelen, rövid időkre csatlakozott az internetre, majd rögtön bontotta a kapcsolatot és valószínűleg számítógépét is kikapcsolta. A hacker kínjában az asztalt verte. Végül sikerült belépnie a gépre, de sehol sem találta a képeket, viszont felfedezett egy aprócska programot.
– A francba! – vágott Hydra ismét az asztalra.
– Megtaláltad a képeket? – kérdezte Kimont.
– Nem.
– Jackson elküldte…
– Nincs rajta semmi. A prof kis barátja olyan programot használ, ami fizikailag is mindent töröl a gépről. Ha volt valamije, sosem tudjuk meg. Viszont meg van a címe – húzogatta biztatóan a szemöldökét a hacker.
– Miért mindig nekem kell elvégezni a piszkos munkát?
Kimont útja Pécs külterületére vezetett. Falusias környezet fogadta. Megtalálta az utcát és a házat a fehér kerítéssel. Leparkolt, kiszállt a bérelt kocsijából. Körülnézett, majd az autóból kivette a térképet, hogy megbizonyosodjon, jó helyen jár.
Hirtelen hangot hallott a háta mögött. Megfordult. A ház ajtaja nyitva, és a kapuban ott állt a keresett nő. Denzel közelebb ment hozzá.
– Beszél angolul? – kérdezte a férfi.
– Igen. Kicsit. Segíthetek?
– Eltévedtem. Szeretnék eljutni a belvárosba. Megköszönném, ha útbaigazítana.
Közben Kimont a zsebe felé nyúlt. Egy nagy, fekete kutya vadul ugatni kezdett a fehér kerítés mögött.
– Elnézést. Jobb, ha becsukom a kaput. Jámbor jószág, nem tudom, mi lelte.
Mozgolódás támadt az utcában. Autók jöttek-mentek, a szomszédasszony kinyitotta az ablakot, egy másik a fűnyíróját tolta ki az udvarra.
Denzel úgy döntött, inkább éjjel tér vissza. Éppen elköszönt, amikor a nő hatalmasat tüsszentett.

***

Vörös Sólyom pipára gyújtott, szertartásosan átnyújtotta Fehér Hollónak, aki pöfékelt vele egyet-kettőt, majd visszaadta.
– Mi lett a professzor ismerősével? – kérdezte Fehér Holló.
– Semmi.
– Semmi?
– Semmi. Jonathan barátja elkapta a nagyon ritka Cyrus vírust, s megfertőzte Kimontot. Ez a betegség rendkívül gyors lefolyású. Kimont visszament a hackerhez, estére pedig mindketten meghaltak.
– Akkor a nő is…
– Nem. Megivott három csésze parlagfűteát, másnapra már sokkal jobban volt. Sámánvér folyik az ereiben. Ti ketten beszélgethetnétek egymással.
– És az emberiség titka?
– Az már egy másik történet, barátom.
Fehér Holló hirtelen magához tért. Egy kicsit nézte még a csillagokat, majd visszabújt felesége mellé az ágyba.

***

A nő mély álmából ébredt. Kaparászásra lett figyelmes. Felkelt, felöltözött, kinyitotta az ajtót. Nagy, fekete kutyája lelkesen csóválta a farkát, szájában különös fémhengert tartott.
Kint hajnalodott. A nő összepakolta a hátizsákját, betette a hengert, és elindult ősei rejtélyes barlangja felé a hegyre.
Felugró