Borzongva hallgatta a rácsok csikorgását. Archie Sheridan nyomozó remélte, elfelejtheti a kellemetlen zajt és Gretchen Lowellt is, de valamiért mindig visszaterelte a nőhöz a sorsa. A börtön falai ridegebbek lettek, mint két évvel azelőtt, új arcokat alig lehetett felfedezni a kicsiny cellákban. A férfi komótos léptekkel haladt a főépületen keresztül. Könnyedén megtalálta a széles folyosókat, a fordulókat, a lépcsőket. Az első biztonsági ponton az őr ellenőrizte a személyazonosságát, felírta a nevét, lepecsételte a kezét. A kellemetlen fertőtlenítő szaga végigkísérte a nyomozót az útján, és miközben igyekezett a gyomorsavat lenn tartani, azon tűnődött, hogyan sajtoljon ki Gretchenből még egy hullát.
Lowellt a külön, modern berendezésekkel felszerelt szárnyban tartották fogva, egy duplaajtajú cellában, ahol minden egyes mozzanatát nyomon követték.
Sheridan belépett az alacsony mennyezetű, kicsi megfigyelő helyiségbe, ahol Rico, a csípős taco réme, a számítógéppel szemközt a sámlin ült, és szokás szerint evett.
– Szervusz, Archie! – köszönt teli szájjal.
– Üdv, mi újság?
– Ma különösen izgatott – biccentett Rico a nagyméretű, egyirányú üvegablak felé.
A szomszédos, orgonaillattal telített kihallgató szobában, kék vászoningben és nadrágban, székéhez bilincselve, csendben várt a Gyönyörű Gyilkos. Világosszőke haját kivételesen vállaira engedte, tökéletesen szimmetrikus, széles csontozatú, szív alakú, vértelen arcán nem hagyott nyomot az elmúlt huszonnégy hónap. Hatalmas, világoskék mandulaszemeivel magabiztosan tekintett a férfira.
– Helló, Gretchen!
– Jó napot, kedvesem!
Sheridan elkövette azt a hibát, hogy az asztalra támaszkodva túl közel hajolt Lowellhez, aki a másodperc töredéke alatt kiszabadította karjait, magához rántotta, majd erőszakosan szájon csókolta a férfit. Az őrök azonnal befutottak a helyiségbe, lefejtették a nő ujjait Archie fejéről, s gondosan visszabilincselték a székébe. A nyomozó az ajkához nyúlt, kivett egy zsebkendőt, s vérétől piros ujjait közömbösen letörölte. Intett a börtönőröknek, elmehetnek.
– Hiányoztál – mondta Lowell, miközben szájában ízlelgette Sheridan testnedveit. – Tudtam, eljössz hozzám, de csak vasárnapra vártalak.
– Vasárnaponként más programom akad.
– Nocsak! Normális családapaként próbálsz élni? De naponta legalább egyszer az eszedbe jutok. Hoztál nekem valamit?
– Az attól függ, mennyire vagy segítőkész.
– Egyedül jöttél? Hol van Henry?
– Kórházban. Eltörte a lábát.
– Mid van számomra, Archie?
A férfi hátán végigfutott a hideg az „Archie” szó hallatán. A nő ugyanazzal a hangsúllyal ejtette ki a nevét, mint amikor kínozta.
„Az a pince. Zord és hátborzongató. Vértől nedves szikék és szögek az ágy melletti orvosi tálcán. A mindent átható bűz. A halál szaga.
Lent a földön hullafoltokkal tarkított emberi test. Az arca takarásban. Szörnyű lenne látni, amint foszlásnak indulnak vonásai. Nézni, ahogy a hemzsegő, hullámzó kukacok százezrei lassan felemésztik szerveit…”
– Rád törtek a régi emlékek? – villantotta fel „szépségkirálynő-mosolyát” Lowell.
– Nem érek rá az emlékeimmel foglalkozni.
– A „Cigánykártyás Gyilkos” miatt jöttél? Milyen érdekes az emberi elme. Szüksége van arra, hogy az ismeretlen dolgokat is valamilyen jelzővel illesse.
– Az Ügyészségről szóltak, segíteni szeretnél a Csoportnak.
– Neked, Archie. Szeretnéd, ha megérintenélek?
A nő a karperecek miatt nem tudta felemelni a kezét. Sheridan átnyúlt az asztalon.
– Megőszültél, kedvesem. A szemed is karikás.
A nyomozó előszedte a mappát, a nő elé tolta.
– Kezdem az elején. Két hónapja meggyilkoltak egy ügyvédet, Ralf Benedictet a saját lakásában. Betörésnek semmi nyoma, a törvényszéki orvos egyetlen golyót talált a fejében, egyéb használható nyomot nem sikerült rögzíteni. Sima, profi gyilkosságnak tűnt. Gondoltam, hiába volt sztárügyvéd, mindig vannak elégedetlen ügyfelek, esetleg szeretők. Az áldozat mellett ez a kártya feküdt.
Lowell szemügyre vette az elé tett fényképen lévő kártyát, mely éppen betörő embert ábrázolt „Tolvaj” felirattal.
– Először fogalmam sem volt, milyen kártya ez. Kis kutatás után kiderült, jóskártyáról van szó, méghozzá cigánykártyáról. Ismered?
– Ó, igen. Olvastam róla – mondta sejtelmesen Gretchen. – Folytasd!
– Hét nappal később, a múzeum mögötti sötét sikátorban megölték a kisstílű bűnözőt, Mike Fox Haroldot, aki három hónapja drága festményt lopott el, valószínűleg megrendelésre, egy gazdag családtól. Felvételekkel bizonyították, Harold bűnösségét, de a bíró felmentette. Na, ki védte a tolvajt? Ralf Benedict. Fox mellkasán pedig ez virított – lengette a következő képet a nyomozó – az „Ellenség”. Persze, ujjlenyomat vagy szemtanú sehol. Feltételeztem, talán az ügyvéd bérelte fel az enyveskezűt, lopja el számára az akvarellt, ám nem találtam erre utaló jeleket. Pedig a híváslistákon és Benedict ügyein keresztül mindent átnéztem, a bankszámláikat, a blokkokat. Kifaggattam Mike Harold korábbi cellatársait is.
– Az Ügyészségi Hivatal teljesíti a kívánságom?
– Igen, amennyiben tényleg segítesz. Napi fél óra a friss levegőn. Itt a papír nálam. Ott tartottam, nem találtam más „üzleti” kapcsolatot Benedict és Harold között. Egy héttel a tolvaj halála után újabb áldozat került elő, egy bizonyos Manfred Dietrich. Az öregúr folyton megkeserítette az utcában lakók életét. Állítólag többször bántalmazta, megmérgezte a környéken élő háziállatokat, és mindenkit mindenért feljelentett. Jót nem hallottam róla, viszont az a pletyka járja, Németországból szökött meg a II. világháború után a felelősségre vonás elől. A szomszédok örültek a halálhírének és közöttük kerestem volna a gyilkost, ha nem találom meg az újabb kártyát, a „Szeretőt”.
– Hogy van Debbie? – kérdezte Lowell.
Sheridan megdöbbent.
– Mi köze van Debbienek ehhez az ügyhöz?
– Csak kíváncsi vagyok, mi van a volt feleségeddel?
– Jól van, köszönöm.
– Ben és Sara?
– Ők is.
– Visszaköltöztél hozzájuk? A közös ágy eléggé hideg lehet. Látom rajtad, mennyire vágysz kis gyengédségre. Nagyon jól tudom, hogyan néz egy férfi, ha régóta nem kapja meg azt, amit szeretne. Nemcsak a gyilkosságok miatt látogattál meg engem, igaz? Nem tudsz elfelejteni, mint ahogy a közös kalandunkat sem. A feleséged elhanyagol, megtűrtként élsz otthon, s közben rólam fantáziálsz.
– Egyszerű „Stockholm-szindróma” – mondta a férfi. Mindketten felnevettek. – Kinek a hulláját adod ma nekem oda, Kedvesem?
– Milyen mohó lettél, Archie! Ismered a mondást: „Egyszerre csak egyet”.
– Akkor elmegyek. Viszlát, Gretchen!
– Nélkülem nem tudod megoldani az ügyet, Sheridan nyomozó!
– Ide az Ügyészség küldött. A „Cigánykártyás Gyilkos” rejtélyét megfejtettem volna magam is. Ha két évet kibírtam nélküled, kibírok még kettőt, esetleg hármat…– mondta a férfi. Felállt és éppen megnyomta az ajtó mellett lévő csengőt, amikor…
– Várj! – mondta elcsukló hangon a nő. – Megmondom, hol találod Lucy Hamilton holtestét.
– Nos, rendben.
Sheridan kinyitotta Gretchen Lowell feltételezett áldozatainak fényképeit tartalmazó aktát. Lowell rábökött az egyik eltűnt képére.
– Remek tanítvány vagy, Drágám. Már te is kezded élvezni, ha kínozhatsz valakit. Először még kisebb lelkiismeret-furdalás gyötör, aztán később egyre nagyobb izgalommal várod áldozataid minden egyes rémült kiáltását, míg végül az érzés teljesen magával ragad – suttogta átszellemülten a Gyönyörű Gyilkos.
– Hol van Lucy Hamilton?
– A Cathedral Parkban, közvetlenül a St. John’s híd második pillérénél, a földben eltemetve.
A férfi az üvegablak felé bólintott.
– Térjünk vissza a sorozatgyilkosunkhoz. Hat héttel ezelőtt, szintén golyóval a fejében találtuk meg a nemrég felmentett Daniel Sanoffit. A vádirat szerint poligámista, házasságszédelgő és csaló volt. Feleségeit kiforgatta minden vagyonukból. Mikor elfogyott a pénzük, továbbállt. Némelyiküket rettegésben tartotta. Azt hazudta, ő FBI ügynök és a maffia emberei üldözik. Erre hivatkozva kínos helyzetbe hozta az asszonyokat. Kendra Mitchellnek egy egész éjszakát kellett egyedül eltöltenie a parkban, a padon csövezve. A másik felesége, Rita Applegate, nem bírta tovább a nyomást és öngyilkos lett. Eljárási hiba miatt ejtették a vádakat. A bíró nem rendelt el perújrafelvételt, amin a feleségek felháborodtak. Sanoffi szemét a „Lelkésszel” takarta le az elkövetőnk.
– A „Lelkész” kártya a mély hitet, hűséget, a lelki igazságszolgáltatást, a tetteink következményét jelenti – szólt közbe Lowell.
– Négy hete Norbert Acorn atyát holtan találta a takarítónő az Oaks Pioneer templom öltözőszobájában. Furcsállotta a nyitott ajtót. Bent a Tisztelendő felakadt szemekkel feküdt a szertartásruhájában. A rózsafüzérével megfojtották. Acorn atya ellen fél éve ejtették a vádat. Több gyermek megrontása miatt szerette volna börtönben látni Darrow Miller helyettes államügyész, ám nem találtak elegendő bizonyítékot. Az atya Bibliája mellett az „Özvegyasszony” lap hevert.
– Olyan sápadt lettél hirtelen. Fájdalmaid vannak? Az jó… Meg akartalak ölni, Archie. És te készen álltál rá. Úgy terveztem, elmegyek a temetésedre, Debbienek és a gyerekeidnek részvétet nyilvánítok, végignézem, amint leengedik a koporsódat a földbe. Aztán rájöttem, szükséged van rám, a hullákra, a nyomozásra, hogy azt hidd, minden egyes megtalált áldozattal megkönnyebbülsz. Véres fejek, kilúgozott holtestek, meggyötört hozzátartozók. Nincs menekvés, Sheridan! Te meg én összetartozunk. Eltűnhetsz hónapokra, akár évekre is, de mindig vissza fogsz hozzám térni. Befészkeltem magam a fejedbe, a gondolataidba. Számodra én vagyok az egyetlen nő, akit kívánsz. A feleséged, ha akarna, sem tudna már izgalmas lenni. A bőrödbe karcolt szívem örökre ott marad a mellkasodon. Itt van a gyógyszeres dobozod?
– Igen, édesem.
– Vegyél elő három tablettát! Mindegyik Vicodin legyen. Nyeld le őket egyenként, szépen lassan!
Sheridan előszedte a nadrágzsebéből a réz dobozkát, kivette belőle a pirulákat, betette őket egymás után a szájába a nő kívánsága szerint. Néhány percig maga elé meredt. Megvárta, míg a bizsergés kiindul az orra hegyétől, s ellazul. A gyógyszer hatott.
– Hol is tartottunk, Drágám? – kérdezte csillogó szemmel Gretchen.
– Alig öt napja, szívében megforgatott vadásztőrrel került elő Daniela Lutrell. Az asszonyt igazi fekete özvegyként tartották számon. Három férjet temetett el. A rokonok kérték az exhumálásokat a bírótól, ám Lutrell asszonyt csak közvetett módon gyanúsították, nem kapták meg az engedélyt. Mrs Lutrell értett a szakmájához. Férjei halálával dúsgazdaggá vált. A boncolás során a „Bíró” kártyalap a blúza zsebéből, egy újabb „Szerető” a melltartójából került elő. Anne Boyd profilja szerint az elkövető küldetéstudatos, mindenekelőtt elkeseredett, magánéleti és munkahelyi problémái lehetnek. Középkorú, intelligens, ambiciózus férfit keresünk. Tartunk tőle, hogy most már egyszerre két embert fog megölni, vagy rövidebb időn belül gyilkol, mint eddig.
– A profilozód tévedett már egyszer. Ez majdnem az életedbe került. Meg is haltál. A tíz milligramm Lidocain és az erős szíved hozott vissza. Újjászülettél. Tudtam, te különleges vagy. Nemcsak azért, mert a kétszázadik voltál, hanem mert te éreztél egyedül irántam valamit. Meg akartál engem menteni, a többi viszont halálosan félt tőlem. Ott, a pincében egymáséi lettünk. Szeretlek. Ugye, te is szeretsz engem, Archie? Akarod tudni, mit üzennek a kártyák? Akkor csókolj meg úgy, mintha éppen megkérnéd a kezem.
Sheridan letérdelt Lowell széke mellé. Száját gyengéden a nő elbűvölően szép ajkaihoz illesztette.
– Szeretlek, Gretchen. Kérlek, segíts elkapni a gyilkost!
A nyomozó visszaült a helyére és sorrendben egymás mellé rakta a fényképeket.
– Rendben, kedvesem. Lássuk, mit mondanak a lapok! A „Cigánykártyást” veszteség érte. Elveszítette a hitét a világgal, a munkájával és önmagával szemben. Mindezért elvált feleségét okolja. Az utolsó két lap nem újabb két prédát jelent, hanem önmagát: egy hivatalban dolgozó férfit. Rájöttél, mi a közös az áldozatokban?
– A bíró, Don Sullivan. Mind az öt ügyben ő döntött rosszul. Két és fél hónappal ezelőtt vált el a feleségétől, ráadásul a sok hibás ítélete miatt eljárás indult ellene. Középkorú, magasabb intelligenciával rendelkezik és elkeseredett.
– Eddig is sejtetted, mégis idejöttél.
– Szükségem volt rád! Most mennem kell.
– Meglátogatsz vasárnap?
¬– Mindenképpen.
A nyomozó az ajtóhoz ment, s megnyomta a csengőt. Valahogy nem állt össze a kép. Sheridan biztos volt benne, Gretchen tudja ki a gyilkos, viszont Don Sullivan bűnösségében nem. A bíróra tökéletesen illett a felállított profil, mégis túl nyilvánvalónak látszott. Az utolsó ellenőrzési pontnál visszakapta a fegyverét.
– Elnézést, megnézhetném Gretchen Lowell látogatóinak névsorát?
– Természetesen.
– Köszönöm – bólintott a nyomozó.
***
Vasárnap magabiztosan ült a kihallgató szobában a Gyönyörű Gyilkos. Haját magasan, lófarokban összefogta, ettől még hosszabbnak tűnt arisztokratikus nyaka. Lélegzetelállítóan szép volt.
Archie Sheridan vele szemben, az asztal túloldalán foglalt helyet.
– Sikerült elkapnod a „Cigánykártyást”? – kérdezte a nő.
– Igen, de az egész akció elég unalmasra sikerült. Alaposan megleptük, nem tanúsított ellenállást, nem folyt vér.
– Az Ügyészség aláírta a papíromat?
– Személyesen adtam át a börtönigazgatónak. Tudod, Gretchen, gondolkoztam. Rávezettél a megoldásra. Nem Don Sullivan bíró a sorozatgyilkos. Mikor sikerült behálóznod Darrow Miller helyettes államügyészt?
– A frissen elvált férfiak mindig önértékelési problémákkal küszködnek. Ha egy magamfajta nő kedves hozzájuk, akkor bármire képesek lesznek kis simogatásért cserébe. Eleinte ritkán, aztán egyre többször eljött. Bosszantotta a bíró sorozatos tévedése. Igazságot akart szolgáltatni. Kitaláltam, hogyan hajtsa végre a „küldetését” lebukás nélkül. A célpontok sorrendjét is én határoztam meg. És persze mindig részletesen beszámolt a tetteiről.
– Elhitetted Darrowval, következmények nélkül elteheti láb alól azokat, akiket Don Sullivan nem ítélt el. Végül öngyilkosságnak álcázva megölte volna a bírót is. Közben te meg a kezemre játszottad! Miért tetted?
– Bosszúból, élvezetből, nem is tudom.
– Darrow Miller jó ember és a barátom volt! Kihasználtad, csakhogy tovább kínozhass engem! Miattad a halálsorra fog kerülni!
A nyomozó felállt és az ajtó felé indult.
– Majdnem kiment a fejemből! – fordult vissza a férfi. – Mivel a papírodat a helyettes államügyész írta alá, így az nem érvényes. Nem kapod meg a napi fél óra szabadidőt. Innentől kezdve csak a börtönpszichológus által meghatározott könyveket olvashatod, nem fogadhatsz látogatókat. Külön kértem, leveleidet ne kézbesítsék, ne telefonálhass, újságot ne adjanak a kezedbe, és tévét se nézhess. Gondoskodtam róla, hogy a körülötted lévő teljes személyzetet rövid időn belül cseréljék le, és csak annyit beszéljenek veled az új börtönőrök, ami feltétlenül szükséges. Most nekem van hatalmam feletted, drágám!
– Befejeztem az alkotásom. Tökéletesen elsajátítottad a kínzás legapróbb fortélyait. Szörnyeteg lettél te is. Feleslegesen próbálkozol, nem fogsz tudni felejteni, Sheridan!
– Már nem is emlékszem rád, édesem!
– Ezt nem teheted velem! – kiáltott könnybe lábadt szemmel Gretchen Lowell.
Archie Sheridan pókerarccal az ajtóhoz ment, megnyomta a csengőt és kilépett a folyosóra.
(készült Chelsea Cain: A fúria című regénye nyomán, annak egyfajta folytatásaként)
Felugró