F: Amit a kezdő krónikásnak...
Amit a kezdő krónikásnak tudni illik
Írói pályafutásom során, ha annak lehet nevezni, számtalan verset, novellát megírtam már. Több műfajban igyekeztem kipróbálni magam. Volt, ahol sikerrel, s volt, ahol nem termett számomra babér. Újabb szárnypróbálgatásom során a fantasy műfaj felé kacsintgattam, mikor különös dolog történt…
Ifjú krónikásként érkeztem egy ismeretlen bolygó csodaszép földjére. Talán álmaimban sem láttam még ilyen gyönyörű erdőt. Óriásira nőtt, öreg, barna kérgű fák, sűrű lombozattal, az ágak közt ezernyi dalosmadár, lejjebb sok pillangó, mókus, a dús aljnövényzet közt pedig számtalan, apró termetű állat. Persze lépteim elijesztették őket, de tudtam, ott vannak. A leveleken átszűrődő, meleg napfény megvilágította ezt a színes kavalkádot, s örömömet még jobban fokozták a bokrok mögül előbukkanó őzek, és két, fejüket egymáshoz érintő, fehér unikornis.
Már vettem is elő nagy, bőrkötéses könyvem, hogy első, szűz oldalait ékes írással töltsem tele, mikor nem messze tőlem, a földből kiálló kövön egy magányos tünde ült, s láthatóan lógatta az orrát. Hihetetlennek tűnt, hogy e boldog helyen mégis van valaki, aki szomorú. Elindultam tehát felé, talán segítségére lehetek…
– Ne is próbálkozz, zöldfülű Krónikás barátom, úgy sem tudsz megvigasztalni – szólt durcásan.
Ezzel a mondatával alaposan meglepett. Szemügyre vettem hát a szőke hajú nőt, ki imént zöldfülűnek nevezett. Vajon, honnan tudja…
– Onnan tudom, mert a könyved még üres. Még mielőtt a bemutatkozással fáradnál, a neved is ismert. Énari vagyok.
Nos, Énari viselkedésével felettébb nem voltam kibékülve. Ismereteim szerint a tündék bölcsek, keveset beszélnek, udvariasak.
„Ez itt igencsak szószátyár és udvariatlan.”
– Fiatal szemed udvariatlannak lát engem? Furcsa, ugye?
Furcsa hát, a javából! Olyan hegyesfülűvel még nem találkoztam, aki minden gondolatomra visszakérdez.
– Hegyesfülű? Szóval, itt tartunk! Népem mely tagja tett valaha is illetlen megjegyzést a hallószervedre?
Ajaj, ennek a fele se tréfa! Ha nem vigyázok, móresre tanít. Jobb, ha odébbállok, és elfelejtem…
– Érdekes népség vagytok ti, krónikások! Ha valaki nem a szabályaitok szerint viselkedik, az rögtön rebellis? Pedig, ti tehettek róla! Nézz, csak rám! Ebben a zöld hacukában, szőke hajjal és botíjjal kell rónom az erdőt, holott rövid hajat szeretnék, vörös tincsekkel, és különben is allergiás vagyok a virágokra.
Ámulatomban meg sem bírtam szólalni.
Való igaz, néha az iskola mellé jártam, de a tündék, mégiscsak tündék…
– Hát ez az! A tünde legyen szép, udvarias. Miért nem lehet más? És ha én rondán érzem jól magam? Nekem is vannak érzéseim! De nem csak rólam van szó. Itt van szegény Htarr is.
Hirtelen erős szél támadt a hátam mögött, szárnycsapásokat hallottam. Sárkányiszonyat lett rajtam úrrá. Nyeltem egy nagyot, és megfordultam. A sziklán egy kutyanagyságú, zöld sárkánygyík ült. Rögtön rájöttem, miért hívják Htarrnak. Olyan tar volt fülei között a feje, hogy a hernyók is hasra estek rajta.
Közelebb mentem a sárkányhoz, mire az kutya módjára csóválni kezdte a farkát. Folyton vigyorgott, hiányos fogai között kilógott kék villásnyelve. Megráztam a fejem, hátha rosszul látok.
– Szerinted, így néz ki egy hatalmas sárkány, ki az embereket öli? Ugyan, miért tenné? Arról nem is beszélve, Htarr csak gyümölcsöket eszik, s legnagyobb kincse az én barátságom. A te világodban mindenki egyforma? Hidd el, unalmas, hogy mindenki ugyanolyan, ugyanúgy néz ki. Pedig mi is szeretnénk különbözőek lenni.
Hogy én ezért mit fogok kapni a Mestertől! A tünde még hagyján, de a sárkány! A Mester azt mondta a sárkány legyen nagy, rémisztő. Ettől itt senki sem fog megijedni, csak nevetni. Vicces kis jószág. Jobb, ha kiírom a történetből…
– Kérlek, Krónikás, ne küldj kalandozókat a barátomra! Inkább nem kellenek nekem a vörös tincsek csak kérlek, hagyd életben Htarrt! – esdekelt Énari.
Összeráncoltam a szemöldököm, kinyitottam a bőrkötéses könyvem, fogtam a kihegyezett kócsagtollam és…
Felébredtem. Mondták már, nem jó a laptop billentyűzetén aludni? Futurisztikus mintát hagy az arcon.
Visszatérve álmom főhőseire: megtanították, hogy néha jó, ha a karakterek nem szabályszerűek, ha különcök és egyediek. A világ sem tökéletes, hát ők miért lennének azok? Nem baj, ha vannak kívánságaik, és azok valóra is válnak. Talán nem lesznek híresek, talán sosem ismerik meg történetüket, s ha a fiókom mélye lesz sorsuk, ők akkor is a krónikám részei maradnak.
Hogy mi lett a tünde és a sárkány sorsa? Még egyszer sikerült visszaálmodnom magam arra a csodálatos helyre, és csak addig, míg megírtam történetük végét:
Boldogan éltek, míg meg nem haltak.
Felugró