A fiatal szamuráj bemártotta az ecsetet a tintába, s néhány mély levegővétel után a papírra festette az első betűt. Mikor kész volt, szemügyre vette. A vonások szépre és határozottra sikerültek, pedig az érzések folyton megrohanták. Ahogy tovább haladt a sorokkal, egyre jobban gyötörték gondolatai, mégis hibátlanul fejezte be művét. Hirtelen rájött, nincs egyedül a szobában. Ryou Sensei állt mögötte, összevont szemöldökkel.
– Fukurou, inkább a kardvívással foglalkozz!
– Igen, Sensei.
– Kérem! – mondta az agg tanító.
Fukurou Howaito készséggel átadta a papírt, meghajolt, és a gyakorlótér felé indult. Ryou fiaként szerette tanítványát, ezért szigorúbban bánt vele, mint a többiekkel. Amikor Fukurou szamuráj lett, atyai büszkeség töltötte el.
A tanító gondterhelt arccal, csendben olvasta a sorokat:
„Életem adnám
ma szerelmes csókodért
szívem ver, dobog
ajkam élne ajkadon
magányában haldokol”
Az öreg Sensei hosszú évek óta először volt tanácstalan. Hiába figyelmeztette Howaitot a rangbéli különbségekre. A lapot visszatette a kisasztalra, remélte, tanítványa idővel észhez tér.
Váratlanul Koizumi Takumi, Edo bírója lépett a szobába.
– Ryou San, már mindenhol kerestelek! Fukurou mondta, hogy itt talállak. Meg kell szervezned a házunk védelmét! Egy tolvajt hallgattam ki, aki enyhébb büntetés fejében elárulta, a Kabikusai klán tagjai bosszút akarnak állni Nakazawa haláláért. Menj, hívd össze a szamurájokat, és kérj segítséget a testvéremtől is!
Az idős Sensei sietve távozott, miközben Koizumi tekintete az asztalon heverő papírra tévedt.
***
A meleg, kora nyári éjszaka lágyan simogatta a fiatal szamuráj bőrét. Szerette ezt a napszakot. Fukurou Howatoit a Sors különleges képességekkel áldotta meg: rendkívül kifinomult hallásával és éles látásával borult, Hold nélküli éjjeleken is elboldogult, ezért kapta a Bagoly nevet. Rendszerint az éjszakai őrjáratot osztották rá, de sosem neheztelt érte.
A férfi szerelme, Michiyo Takumi, a bíró lányának szobája felé vette az irányt. Talán megpillanthatja a kisasszonyt, kinek cseresznyeajkánál nem látott szebbet.
Ahogy elhaladt a vékony falak mellett, fojtott hangok szűrődtek ki bentről. Ilyen kései órán senki sem tartózkodhat a lánynál. Howatoi érzékei veszélyt jeleztek. Szó nélkül berontott a hálóba.
Michiyo lent feküdt a földön szétvágott fehérneműje mellett, kibomlott, ébenfekete hajából vér szivárgott. Kezeit összekötözte, száját selyemövével betömte sötétruhás támadója, és éppen a legszörnyűbb merényletet készült elkövetni a kisasszonyon. A nindzsa a betoppanó szamuráj felé dobócsillagot hajított. Fukurou elhajolt a csillag elől, közben kirántotta rövid kardját. A sötétruhás talpra ugrott, és előrántott két sait. Howatoi utálta ezeket a villaszerű eszközöket, melyekkel egy képzettebb nindzsa könnyedén hárította a kardcsapásokat, ám nem maradt más választása. Fukurou a wakizashival a sötétruhás felé vágott, aki kivédte a jobb kezében lévő saival, a bal kezében lévővel pedig a szamuráj felé szúrt, felsértve annak arcát. Howatoi hátralépett, hogy a következő vágást előkészítse, eközben a nindzsa füstbombát dobott a padlóra. Fukurou egy utolsót a menekülő sötétruhás felé vágott, de elvétette. Szemét, torkát egyre jobban marta a füst. A férfi vakon Michiyot kezdte el keresni. Meg is találta összegömbölyödve a sarokban. Howatoi gyengéden felemelte a lányt, és gyorsan kivitte a friss levegőre.
Közben a többi harcos is megérkezett. Egy részük a támadót kereste, a másik csoport pedig felkészült egy újabb támadásra.
Kint az udvaron Fukurou a fűre fektette Michiyot. Ryou Sensei azonnal betakarta a lányt egy takaróval, a fiatal szamurájt pedig illő távolságba küldte.
Howatoi remegett a dühtől. Bár az is elviselhetetlennek tűnt számára, ha Michiyo más férfi felesége lesz, de meggyalázásába sosem törődött volna bele.
Hajnalodott. A pázsiton lévő harmatcseppek ezer gyöngyként csillogtak a felkelő Nap fényében.
***
Másnap délután Koizumi Takumi szigorú tekintettel ült a székében.
– Az éjjeli támadás is bizonyítja, hogy a Kabikusai klán nem riad vissza a bérgyilkosok bevetésétől sem ¬– szólt mogorván Edo bírója a teremben lévő embereihez. – Ryou San, hozass több tücsköt, és alakítasd át a padlót úgy, hogy még jobban recsegjen. Most menjetek! Fukurou, te maradj!
A szamurájok meghajoltak, és egymás után elhagyták a helységet.
– Tegnap a lányomat kis híján meggyalázták.
– Bocsásson meg, Koizumi San…
– Fukurou, nem maradhatsz többé ebben a házban!
– Engedje meg, Uram, hogy szeppukut…
– Ne vágj a szavamba! Éjjel az érzékeidnek hála, Michiyo megmenekült a legrosszabbtól. Nem azért küldelek el, mert egy nindzsa az életünkre tört, hanem mert elolvastam a versed. Átmész Ieyasu sógunhoz. Innentől kezdve ő lesz az urad.
Howatoi teljesen összetört. Ennél nagyobb büntetést nem is kaphatott. Eddig legalább mindennap láthatta Michiyot, ezután pedig csak az unalmas edoi palota falait bámulhatja.
– Ismerem a lányom, ódzkodni fog minden hivatalos találkozótól – törte meg a mély csendet Edo bírója –, a tegnap történtek után eleget teszek kérésének. Mostanában nem fogok hozzá illő férjet találni. Fukurou, igyekezz Ieyasunál minél több tapasztalatot szerezni! Úgy szolgáld őt, ahogy engem szolgáltál! Mindenesetre előmeneteledet szemmel követem majd.
Felugró