Álmomban…
hallom dobogni szívedet,
mely sosem lesz enyém,
mellkasodra hajtom fejemet,
ami hideg és kemény.
Halott vagy, és mégis élő,
eredben zubog a vér,
szeretsz, mondod, mégis félő,
szavad csupán ennyit ér.
Ékes beszéd gyorsan meggyőz,
oldalt bilincsek csattannak,
halálgépből süvít a gőz,
fogaskerekek kattognak.
Hullámok csapnak át fölöttem,
elnyel a fekete tengerár,
a fenékre süllyed a testem,
odalent hosszú enyészet vár.
Sikoltanék, de késő nekem,
szoknyát szaggatsz, fűzőt tépsz,
hegyes fogaddal szívod lelkem,
mikor végzel, arrébb lépsz.
A nyakamra kulcsolod kezed,
csigolyám halkan roppan,
élvezettel csukod be szemed,
s ajkamra csókot lehelsz…
álmomban.
« vissza